Nekem az élet kis fintorocskája, hogy az előbb emlegetett, tőle kapott listán ott szerepel az 1760-ban alapított Caffe Greco is (pontosan az emblematikus „Spanyol-lépcső” lábával szemben nyíló kis utcácska elején áll), amely ma is az „Örök város” legpatinásabb kávézója (legutóbb 2006 szeptemberéből tanúsíthattam), amelyik a nevét egy XVI. századi külfölditől, egy másik kor “Amerigo Tot”-jától kapta. A krétai származású halhatatlan festő, El Greco a névadó (eredetileg a Domenikosz nevet viselte, de ki emlékezik erre, hiszen naggyá „A görögként” vált a világ számára), akit talán épp úgy olvasztott magába akkor Róma, mint utóbb a magyar szobrászt. Ő, mint sajátos művészettörténeti lábjegyzet keveredett bele az emlékeimbe: “Ez volt Liszt Ferenc kávézója is, mert a közelben lakott a lánya”.
A Hotel Imperial, a Via Veneto elején két okból is felkiáltójelet kapott Tóth alias Tottól: főként persze, mert itt lakott 1911-ben Ady Endre, s ezt most is emléktábla hirdeti (igaz, a harmadik évezredben már csak a főrecepciós tudott róla, az ifjabb akkor ébredt rá, amikor főnöke parancsára megmutatta „az ajtó mellett, jobbra felül” a táblát feleségemnek és nekem, de ezek után talán ő is megtudakolta, kiről árulkodik a felirat). A másik ok sem mellékes, a szomjas magyar vándornak semmiképp: „A szomszéd bárban adják a legjobb jéghideg vizet a kávé mellé.” A Tóth-Tot-listát nem idézhetem a végtelenségig, de kiderül belőle, hogy van Rómában emlékhelye Hunyadi Jánosnak épp úgy, mint az egykor pápaságra áhítozó Bakócz Tamásnak, vagy Rákóczinak és Széchenyi Istvánnak; Zrínyi-villa is bujkál az elpusztíthatatlan házak között, s joggal lehetünk büszkék Garibaldi magyar tábornokának, Türr Istvánnak a valakik által a harmadik évezredben is gondozott szobrára, úton a Vatikán felé. Ott meg, a Szent Péter-tér alatt a Bazilikában, 1980 óta, a magyar kápolna oltár mögötti zárófalat Amerigo Tot magyar történelmi jeleneteket felidéző varázslatos domborműve díszíti. Saját listáján önmagát nem említi, csak annyit írt erről: „Magyarok Nagyasszonya-kápolna. Varga Imre szobrai csodálatosak”. Csak remélem: a lista segítségével készült képek legalább egy része túlélte az MTI fotó archívumában az utóbbi évtizedeket.
A ma a menekültek táborozásáról is ismert Termini pályaudvarhoz írt megjegyzése pedig: „Itt még a taxis is ért magyarul”. És – ezt már én teszem hozzá – minden buszvezető tudja, hogy a főbejárat feletti fém dombormű alkotója Amerigo Tot. Mi a zsenialitása? Nem vállalom rá a feleletet. De itt döbbentem rá: ha van olyan képzőművészeti alkotás, amely csak eredetiben és a maga helyén csodálható, akkor rátaláltam. Csak a térről magáról és kizárólag olyan távolból élvezhető igazán, ahol az egész művet egyszerre tudja átfogni az emberi szem. Minden más – fénykép, rajz, bármi egyéb a Termini homlokzatáról – eleve torzó. Így akarta az alkotó? Talán, de ez nem csak a művész, a művészet egyik megfejthetetlen titka is.
És Tóth Imre alias Amerigo Tot halhatatlanságáé – a magyaré, akinek már biztosan ott a helye a világ örök nagyjai között…
Mi a zsenialitása? Nem vállalom rá a feleletet.. ( Nemes Péter bevezetőjével és Bereczky Lóránd tanulmányával)
