Sub rosa - emlékek

Kína sokezer éves ismert történetéből nekem olyan esztendők jutottak, amelyekben porcelánok gyűjtögetése helyett – keserű újságírói köteleségként –   főként arról kellett beszámolnom naponta Pekingből Budapestre, hogyan rombolják a világ egyik legősibb kultúrájának kincseit. 1966-ban nekem robbant ki az a vandalizmus, amely a szó legszorosabb értelmében az emberiség – benne a kínaiak – által évezredek által… Tovább »

  A történelem Debrecenből is visszaköszön. Mert, hogy Vlagyimir Putyin friss egyetemi díszpolgársága kapcsán a cívis város egyetemének “honoraris causai” között Kállai Gyula neve is felbukkant. Igaz, ő díszdoktori címet kapott 1975-ben. Pontosan abban az évben, amikor az az MSZMP XI. Kongresszusán – Fehér Lajos és Nyers Rezső  társaságában – kiejtették a Politikai Bizottságból, amelynek… Tovább »

Kalandozásairól, életviteléről, autóiról, szerelmeiről és házasságairól nem érdemes vitatkozni, bár vannak, akik kedvvel főként életének ezeket a cifraságait emlegetik.  Szégyen, hogy festő kollégái közül is néhányan ezt teszik, rejtett vagy nem is annyira titkolt irigységből. Pedig rá is elsősorban az illik, amit a telibe találó népi szólás Mátyás király állítólagos nőügyeiről fogalmazott meg: „Nem ezért… Tovább »

Aligha mernék vállalkozni Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművészetének méltatására: mindannyiunk szerencséje, hogy oly hosszú évtizedeken át élt és alkotott (1884-1975), s egyike lett azoknak a magyaroknak, akik a huszadik században kivívták maguknak a világhírt. (1947-ben a Szabadság szobor avatásán. Filmhiradó online felvétele) A Magyar Nemzeti Galéria mellett külföldi gyűjtemények sora – köztük a British Museum, az Ermitázs, a… Tovább »

Aczél György (1917. augusztus 31.–1991. december 6.) 100 éve született és bár csak röviddel, de túlélte a rendszerváltást. – A Kádár János nevével fémjelzett annak a korszaknak lett kulcsszereplője, amelyben perdöntő volt a „három T”, még pontosabban az, hogy ő személy szerint mit támogatott, tűrt, tiltott a kultúra területén. Vagyis – tetszik, nem tetszik, amit tett, ahogyan… Tovább »

Szűrös Mátyás (*1933 ) olyan számomra, mint a csúszós, pikkelyes hal a vízben: akárhonnan próbálom megfogni, kicsúszik. Évtizedek óta hiába próbálom megérteni, mi jár valójában az agyában, nem sikerül. Egy ideig azt hittem, bennem van a hiba. De amióta tudom, hogy sokan küszködnek vele kapcsolatban hasonló gondokkal, megértettem: ő maga akarta, akarja így. Bár abban változatlanul… Tovább »

FÜST MILÁN  (1888–1967) maga volt egy személyben – biztos, hogy nem pusztán számomra –  a szellem és a szív, az értelem és a mély emberei érzések mindig egymással párhuzamos “napvilága”: azzal, amit és ahogyan írt prózában és lírában, s amit mondott sokaknak – és úgy éreztem mindig – négy- és sok szem közt. Egy kedves… Tovább »

Horn Gyula 2017. július 5-én lehetett volna 85 éves, de már 2013. június 19-én meghalt, a rendszerváltozást követő korszak Róbert Károly úti „döblingi betegeként”   Lehet, sőt kell vitázni mindarról, mikor, mit tett, s hogy amikor azt tette, amit tett, miért éppen azt tette. De ellenfelei, sőt ellenségei sem vitathatják – ha szívesen nem ismerik… Tovább »

Kocsis Tamás „Sub rosa – avagy megíratlan megírandók” címet viselő, nyomdafestéket  eddig nem látott  újságírói archívumából. Kítűnő kollégánk, aki jó ötven esztendőt töltött a pályán, emlékező írásának az ad időszerűséget, hogy ezekben az órákban zajlik a vasfüggöny átvágásának 20. évfordulójára rendezett nagyszabású, nemzetközi megemlékezés a magyar fővárosban. Fogadja érdeklődéssel, kedves olvasó, Kocsis Tamás sorait! Öt… Tovább »

Sokak kérdésére: ki látható mellettem a Facebook portrémon? A válasz Scheiber Hugó..Mert hogy Scheiber Hugó (1873-1950) önarcképe nélkülünk, a Kocsis család nélkül sohasem lett volna a művész leghíresebb képe.Az akkoriban mindig éhes, egyben üres zsebeiről inkább, mint képeiről híres, viszont a jövőben reménytelenül reménykedő festő az Est-lapok újságíróinak is kedvence volt: ebédért, vacsoráért árulta frissen alkotott… Tovább »